Legalább annyira fontos, mint a doboz: védelmet biztosító laminált fólia

Elektronikai alkatrészeket szállítasz? Fontos lenne a nagy szakítószilárdság? Vagy az elsődleges szempont a csomagolás súlya? A társított fóliák a legkülönbözőbb igényeket szolgálják ki!
laminált fólia strapa-doboz

Az alumíniumfólia nem csak arra jó, hogy becsomagold vele a gyerek tízóraiját! Kivételes tulajdonságainak köszönhetően az alumínium az építőipar és a csomagolástechnika előszeretettel alkalmazott alapanyaga. Ebből készülnek az úgynevezett társított vagy laminált fóliák, melyek extra védelmet biztosítanak a szállítandó áruknak.

Védőcsomagolást keresel törékeny, érzékeny
termékeidhez?

 

Egy másik hatékony megoldás a buborékfólia!

Egy anyag, ami kezdetben még az aranynál is drágább volt

Az alumínium egy könnyűfémfajta, a harmadik leggyakrabban előforduló elem a földkéregben. Habár korábban is voltak próbálkozások, 1825-ben Hans Christian Ørsted dán fizikusnak sikerült először előállítania tiszta formában. Érdekes belegondolni, hogy kezdetben az alumínium még az aranynál is drágább volt, a 19. században egyfajta státuszszimbólumot jelentett. III. Napóleon francia uralkodó például fegyvereket és páncélt szeretett volna készíttetni belőle.

Miért olyan „nagy szám” az alumínium?

Az emberiség egyik legnagyszerűbb találmányáról van szó, melyet rengeteg iparág hasznosít a repülőgépgyártástól kezdve az építőiparon át egészen a csomagolástechnikáig. Mechanikai sajátosságai kivételesek: könnyű (fajsúlya kb. 2,7 g / cm3), egyszerűen alakítható és korrózióálló, mivel oxigénnel érintkezve természetes védőbevonatot képez. Alapvetően környezetbarát, hiszen (minőségvesztés nélkül) 100%-ban újrahasznosítható, szinte korlátlan alkalommal.

Mi az az ipari (laminált) alufólia?

A technikai alufóliát hasonlóan kell elképzelni, mint a csokipapírt vagy a chipses zacskót –ugyanakkor egy sokkal erősebb anyagról beszélünk, aminek az egyik oldala fényes, a másik pedig matt. Mivel az alumínium szakítószilárdsága önmagában csekély, sok esetben érdemes más anyaggal kombinálni. Így születtek meg a szuper strapabíró társított (laminált) fóliák: az alumínium a polietilénnel kiegészülve igazán ütős párost alkot!

Tengeri szállításnál nélkülözhetetlen

A magas, 40% feletti relatív páratartalom fizikai, illetve kémiai elváltozásokat okozhat, ami pillanatok alatt tönkreteszi az árut. A laminált fólia leginkább a tengeri szállításnál nyújt nélkülözhetetlen segítséget, hiszen megakadályozza a nedvesség bejutását a csomagolásba. Olyan korrózióra hajlamos termékek esetében is remek megoldás, mint az érzékeny alkatrészek és gépek. Nedvesség, por, rozsdásodás, erős napsugárzásnak való kitettség és penészgomba… ezeknek végre mind búcsút mondhatsz!

A laminált fóliák típusai

Rengetegféle barrier fóliát találsz, igényeidnek megfelelően. Egyes típusok szálerősítettek az extra ellenálló képességért és szakítószilárdságért, de például antisztatikus kivitelben is tudunk biztosítani fóliákat, melyek megakadályozzák az elektromos kisülések létrejöttét. Termékeink praktikus tekercsekben vásárolhatók meg, így gazdaságosan alkalmazhatók.

 

Mondd el, mire van szükséged – segítünk kiválasztani a tökéletes AU-PE védőfóliá

BETANÍTOTT MUNKÁRA FÉRFI MUNKATÁRSAT KERESÜNK

Dunaharaszti telephelyű csomagolóanyag gyártó cég férfi munkatársat keres betanított munkára azonnali kezdéssel
egy műszakos
munkarendbe.
Felkeltettük az érdeklődését?