Raktér, burkolat… Súlyos kérdés, ha áruszállítással foglalkozol!
Hallottál már a TSM-ről?
Már jó pár éve, 2018-ban hazánkban is kiépítésre került a TSM, vagyis a Nemzeti Tengelysúlymérő Rendszer. Dióhéjban, a dolog lényege, hogy a tengelyterhelést és az autó össztömegét mérve kiszűrje azokat a túlterhelt gépjárműveket, melyek veszélyt jelenthetnek a közlekedésbiztonságra, valamint etikátlan versenyelőnyre tehetnek szert a többi fuvarozóval szemben.
Az elmúlt évek tapasztalatai alapján úgy tűnik, a fuvarozók (évről évre egyre jobban) igyekeznek betartani a szabályokat. 2019-ben közel 11 ezer, 2020-ban 7336, 2021-ben pedig már „csupán” 3224 db bírságot szabott ki az illetékes hatóság. Nem csoda, hogy a fuvarozók tartanak a büntetéstől, hiszen az akár félmillió forintra is rúghat. Ez azért nem hangzik valami fényesen!
A teherautó raktérburkolat helyes megválasztása viszont megoldás lehet.

Kezdjük az elején: egyáltalán miért van szükség a TSM-re?
Először is, mert egy túlterhelt, több tíz tonnás járgány iszonyatosan nagy kárt tud okozni az aszfalt minőségében. A másik, hogy balesetkor egy túlpakolt teherautó nem biztos, hogy a megfelelő időben le tud fékezni vagy irányt váltani, így veszélyt jelenthet a közlekedésben résztvevőkre. Harmadszor pedig, ha valaki több árut szállít, a haszon is nagyobb… ez bizony komoly kibabrálás azokkal a kereskedőkkel, akik betartják a hatályos jogszabályokat.
Az ország mintegy 89 pontján találkozhatunk ilyen útba süllyesztett érzékelőkkel, melyek gyakorlatilag kikerülhetetlenek. A rendszer 3,5 tonna felett élesedik, tehát elsősorban az árufuvarozók életét tudja alaposan megkeseríteni. Szabályszegés ellenében a sárga csekk ha akarod, ha nem, jönni fog.

Mi lehet a megoldás gépjárművem súlyának csökkentésére?
Beszéljünk a csomagolásról!
Ha a csomagolás súlyát nem is lehet a nullára lecsökkenteni, de korszerű anyagok és eszközök használatával minimálisra redukálható. Tudtad? Egy nagy szakítószilárdságú, minőségi papírdoboz – a termék jellegétől függően – közúti szállításnál is biztonságos és költséghatékony megoldást kínál. A hullámkarton amellett, hogy rendkívül strapabíró, igazán hely- és súlytakarékos alternatíva.
Vajon a Te termékednek is elegendő egy hullámkarton doboz?
Ne aggódj, segítünk kiválasztani az ideális csomagolóanyagot! Szeretnél pehelykönnyű hullámkarton csomagolást, de a szabvány méretek nem felelnek meg az igényeidnek? Megtervezzük és legyártjuk Neked egyedi dobozainkat!
Nem csak a TSM büntetéstől kell tartanod!
Akkor sem árt észnél lenned, ha például veszélyes áru szállítására adod a fejed! ADR minősített kartondobozaink 100%-osan megfelelnek a hatályos jogszabályoknak. Dőlj hátra! A kötelező címkék és bárcák beszerzését és felragasztását elintézzük helyetted, és a szükséges okmányokat is mi biztosítjuk.
Raktérburkolat
Tehát a felépítmények, alkatrészek és a rakomány tömegére mindenképpen oda kell figyelned! De van még egy fontos dolog: ez pedig az a tény, hogy egy modern raktérburkolattal számottevő súlymegtakarítást érhetsz el! Hogy mi a jó ebben? Nagyobb mennyiségű árut szállíthatsz, mindenféle büntetés vagy szankció nélkül.
A teherautó összsúlyát nézve fontos tényező a raktérburkolathoz felhasznált anyag kérdése. A fa dekoratív és természetes hatást kelt, ugyanakkor sérülékenyebb a külső behatásokkal szemben. Ha a teherautó raktérburkolat fémből készül, egyrészt nehéz, másrészt a rozsdásodásra is különösen hajlamos. Professzionális megoldás az úgynevezett PP műanyag, mely alig nyom többet néhány tíz kg-nál! Rendkívül nagy teherbírású, akár extra nehéz rakományok szállításához is kiválóan alkalmas.
A polipropilén masszív anyag, kiállja az idő próbáját, és tisztítása is gyerekjáték. Így nem csak a TSM-nek, hanem a szintén szigorú HACCP élelmiszerbiztonsági előírásoknak is megfelel majd gépjárműved!
Fedezd fel testvérüzemünk, a Van-Pack minőségi teherautó raktérburkolatában rejlő szuper lehetőségeket!
A Van-Pack a praktikum jegyében született, a Te speciális igényeidet figyelembe véve. A különleges polcok, tartó- és rögzítő elemek, valamint a csúszásmentes felület még nagyobb biztonságot és térkihasználást garantálnak teherautód rakterében!
