A két anyag megnevezése a köznyelvben ugyanazt jelöli, azonban a csomagolástechnika területén dolgozó szakértőként mégis fontos különbséget tennünk. Most akkor, hogy is van ez?

Papír, karton, lemez…

A papíripari termékeket leggyakrabban súlyuk alapján szokás kategóriákba sorolni. Papírról 180 g/m2 alatti tömeg esetén beszélhetünk. 180 és 400 g/m2 között már kartonnak nevezzük az előállított terméket, 400 g/m2 felett pedig nagyobb tömegű papírlemezről van szó. Mindegyik papíralapú anyag, de előállítási módjuk és felhasználásuk más és más.

Kartondoboz ≠ hullámpapír lemez doboz?!

Mindig a becsomagolandó termék tömege és nagysága határozza meg, hogy milyen technológiával készülő csomagoló doboz lesz majd a legalkalmasabb.

A papírdoboz három fajtáját különböztetjük meg. Az első a falt karton, más néven hajtogatott karton. A gyorsétterem láncoknál ilyenben adják a sült krumplit és a hamburgert, de egyéb, kisebb súlyú termékek (pl. gyógyszerek, apróbb játékok) csomagolásánál is biztosan találkoztál már vele. A mikrohullámú karton szintén kis tömegű termékekhez ideális. Általában ebből készül a pizzás doboz, süteményes doboz és az irattároló papucs is.

Cégünk kizárólag többrétegű, környezetkímélő hullámkarton doboz (és faláda) gyártásávalfoglalkozik. A hullámpapír lemez amellett, hogy extra strapabíró, roppant sokoldalú is. Ezt bizonyítva a cikk további részében újabb, izgalmas munkák közül szemezgetünk.

Attól, hogy valami nem törékeny, még fontos a megfelelő csomagolás!

Murinai Móni mesepárnái nemes célt szolgálnak. A jótékonysági webáruházban minden vásárlással 15%-al támogathatjuk a tartósan beteg gyermekek fejlesztését. Kifejezetten fontos volt számunkra, hogy gyűrődés- és deformálódásmentesen érkezzen meg a termék, hiszen így a vásárlás és az adományozás élménye valóban felhőtlen lehet.

Murai Móni mesepárnája a Strapa-Pack által készített hullámkartondobozban

Te is segítenél? Megteheted a http://www.meseparna.hu/ és a http://elimoapp.hu/ weboldalakon

Hullámkarton doboz gyártás extrákkal

A Böröcz lovaglócsizmák kiváló minőséget és egyediséget képviselnek a piacon. Az 1985 óta működő családi vállalkozás olyan kartondobozt szeretett volna, ami az áruvédelem mellett az esztétikai és kényelmi szempontokra is nagy hangsúlyt fektet.

 

 

Böröcz lovaglócsizma extra praktikus papírdobozzal.
Kartondoboz fémelemmel és textil fogantyúval.

Így is készülhet hullámpapír doboz: fémelemmel kombinálva, textil fogantyúval

https://www.facebook.com/boroczcsizma/

Egy művészeti alkotás mindig egyszeri, és megismételhetetlen csoda, mely különösen nagy értéket képvisel. Itt nem az anyagiakról beszélünk: ha szállítás közben baja esik, hiába alkotja újra a művész, az már közel sem lesz ugyanaz.

Farkas Zsófia szobrászművész munkája a megfelelő hullámkarton dobozban.
Csomagoló doboz bélelés egyedi és nagy értékű művészeti alkotásnál.

Farkas Zsófia további lélegzetelállító munkáit az alábbi linken csodálhatjátok meg:

https://port.hu/adatlap/szemely/farkas-zsofia/person-286270

Strapabíró hullámpapír doboz és tökéletes belső bélelés

Venter Gabiról, a Strapa-Pack  ügyvezető igazgatójáról kevesen tudják, hogy lakberendező-designerként is tevékenykedik. Saját készítésű lámpájának csomagolását törékeny jellege miatt tojáshabos béleléssel oldottuk meg.

Venter Gabi lakberendező-designer egyedi lámpája.
Venter Gabi lámpájának törésbiztos, tojáshabos béleléssel készített kartondoboza.

Minimalista stílusú design lámpa – szállításra kész!

Dobozüzemünk tulajdonosa, Venter Gabi saját tervezésű raklap ülőkéjével.

A képen: Venter Gabi , dobozüzemünk tulajdonosa az általa tervezett, vagány raklap ülőkével.